Domaine du Pegau

A Domaine du Pegau története évszázados családi gyökerekre nyúlik vissza, de a mai, világhírű formáját egy bátor és határozott apa-lánya összefogásnak köszönhetően nyerte el a 20. század végén.
A Féraud család gyökerei egészen az 1670-es évekig vezethetők vissza Châteauneuf-du-Pape-ban, ahol generációkon át foglalkoztak szőlőtermesztéssel, olajbogyó- és gyümölcstermesztéssel. Paul Féraud szülei 1941-ben készítették el az első saját palackozású borukat. Paul Féraud és felesége, Rosalilne az 1960-as évektől kezdve folyamatosan vásároltak újabb parcellákat, és boraikat Domaine Féraud néven hozták forgalomba. A megtermelt mennyiség jelentős részét azonban ekkor még lédig (ömlesztett) borként adták el a helyi borkereskedőknek (négoce). A fordulópontot 1987-ben Paul lánya, Laurence Féraud hazatérése jelentette. Laurence borászatot és marketinget tanult, és hazatérve meggyőzte édesapját, hogy a családi birtokban sokkal nagyobb potenciál rejlik. 1987-ben hivatalosan is megalapították a Domaine du Pegau-t. A nevet Laurence választotta: a „pégau” egy provanszi tájszó, amely azokra a terrakotta boroskancsókra utal, amelyeket a 14. században az avignoni pápák nyári rezidenciáján használtak. A kezdetek rendkívül nehezek voltak. A mindössze 7 hektáros birtok beindításához Laurence-nak bankhitelt kellett felvennie, és az első években külső munkákat is vállalt (más borászatoknak segített a marketingben), hogy finanszírozni tudja a családi vállalkozást.[[CUT]]
Laurence elszántsága és Paul hagyományőrző borászati szemlélete gyorsan meghozta a gyümölcsét. Az áttörést az 1989-es és 1990-es évjáratok jelentették, amelyek kiváló minőségükkel felkeltették a nemzetközi kritikusok figyelmét. A legendás borikona, Robert Parker az 1990-es évek elején felfedezte magának a Pegau-t. Elbűvölte a borok kompromisszummentes, rusztikus, mégis elképesztően komplex, hagyományos stílusa. Amikor a Pegau bemutatta a rendkívüli évjáratokból származó prémium tételét, a Cuvée Da Capo-t (először az 1998-as évjáratból), Parker a maximális 100 ponttal jutalmazta. Ez azonnal a globális borvilág elitjébe és a legkeresettebb gyűjtői tételek közé emelte a pincészetet.
A Domaine du Pegau mára egy közel 21 hektáros birtokká nőtt Châteauneuf-du-Pape-ban, de a család nem állt meg itt. Laurence vásárolt egy 41 hektáros birtokot Sorgues mellett, a Rhône folyó partján (csupán kevesebb mint 6 km-re Châteauneuf-du-Pape-tól). Itt Château Pegau néven készítenek kiváló ár-érték arányú Côtes du Rhône vörös-, fehér- és rozéborokat, amelyek a Pegau-stílust hozzák elérhetőbb formában. Bár Paul Féraud már visszavonult a napi munkától, Laurence Féraud határozott és karizmatikus vezetése alatt a pincészet ma is szigorúan őrzi az organikus, minimális beavatkozást igénylő, nagy hordós érlelésre épülő borkészítési filozófiát.

A Domaine du Pegau különlegessége, hogy miközben a modern borvilág jelentős része a technológiai sterilitásra és a gyorsan piacra dobható borokra törekszik, ők tudatosan megmaradtak a 19. századi, minimális beavatkozást igénylő módszereknél. A titkuk a kivételes termőhely (terroir) és a végtelenül türelmes pincemunka kombinációja.
A pincészet Châteauneuf-du-Pape borvidékén belül körülbelül 21 hektárnyi saját szőlőterülettel rendelkezik, amely több mint 11 különböző parcellára tagolódik.
A parcellák jelentős része a híres La Crau fennsíkon és környékén található. Ezeket a talajokat hatalmas, kerek, lapos folyami kavicsok (galets) borítják. Napközben magukba szívják a mediterrán hőséget, éjszaka pedig egyenletesen sugározzák vissza a hőt a tőkéknek, ami tökéletes beérést biztosít.
A tőkék átlagéletkora meghaladja az 50 évet, de a legidősebb vörös Grenache tőkéik már a 100. évüket is betöltötték. Az idős tőkék nagyon mélyre fúrják a gyökereiket a mészköves, agyagos altalajba. Kevesebb szőlőt teremnek (rendkívül alacsony a hozam), de a bogyók koncentráltak és gazdagok. A Pegau azon kevés birtokok egyike, ahol a vörös házasításokhoz mind a 13 hivatalosan engedélyezett szőlőfajtát termesztik és használják (bár a Grenache, Syrah és Mourvèdre dominál). Nem használnak szintetikus műtrágyát, gyomirtót vagy vegyszereket. A szüret minden évben szigorúan kézzel történik, és már a szőlőben nagyon komoly válogatást végeznek, hogy csak a hibátlan bogyók kerüljenek a kosarakba.

A pincében Laurence és Paul Féraud teljesen elutasítja a modern dizájnborászatot. Nincs bogyózás, nincs irányított hideg erjesztés, és nincsenek új, kisméretű francia tölgyfahordók.
A szőlőt a szüret után nem bogyózzák le, hanem a kocsánnyal együtt, egész fürtökben teszik be a hagyományos, cementből készült erjesztőtartályokba. A kocsány finom, rusztikus tanninokat és egyfajta frissességet, tartást ad a bornak. Nem vásárolnak laboratóriumi fajélesztőket. Az erjedés magától, spontán indul be a szőlőszemeken és a pincében található természetes vadélesztő törzsek segítségével. Az erjedés során nem hűtik mesterségesen a tartályokat. Engedik, hogy a hőmérséklet akár a 32–36 °C-ot is elérje, ami rendkívül mély szín- és tannin-extraktációt (kioldódást) eredményez. A must általában 15–20 napig marad a héjon. Az erjedés és a préselés után a borokat hatalmas, 20-50 vagy akár 100 hektoliteres, régi tölgyfahordókba (foudres) töltik. Mivel ezek a hordók évtizedesek, nem adnak fás, vaníliás ízeket a borhoz, viszont engedik a bort lassan, mikro-oxigenizáció útján lélegezni és fejlődni. A Cuvée Réservée-t minimum 2 évig, míg a Cuvée Laurence-t akár 4 évig is a hordókban érlelik. Amikor a bor készen áll, közvetlenül a hordókból palackozzák. Nem alkalmaznak sem derítést, sem szűrést. Emiatt a borokban minimális természetes üledék képződhet a palackban, de megmarad a bor teljes, csorbítatlan textúrája és ízgazdagsága. A végeredmény egy rendkívül rusztikus, testes, földes, bőrfás, fűszeres és aszalt gyümölcsös karakterű bor, amely fiatalon még vad lehet, de 10, 20 vagy akár 30 évig is gyönyörűen fejlődik a palackban.