Auntsfield Estate
Az Auntsfield Estate egyedülálló 140 éves múltra tekint vissza.
A borászat alapítója a skót származású David Herd, aki 1854-ben érkezett Új-Zélandra. David Herd mikor ránézett a földre, mást láttot, mint a többiek, a kortársai szinte kizárólag juhtenyésztéssel foglalkoztak, míg Ő csak a szőlőre és a borra tudott gondolni. A talaj és az időjárás, minden tökéletes a szőlő számára. Ezzel a vízióval Ő alapította az első borászatot Marlborough régióban. Herd álmodozott arról, hogy bort készítsen az Auntsfield birtokon, és 1892-ben ültette el első szőlőjét. 1905-ben bekövetkezett haláláig itt készített borokat, majd veje 1931-ig folytatta örökségét. Ezt követően a szőlőtermesztés megszűnt a területen, és a föld visszakerült a legeltetéses állattartáshoz.[[CUT]]
A modern Auntsfield története 1998-ban kezdődött, amikor Graeme és Linda Cowley megvásárolták a birtokot. Érdekesség, hogy vásárláskor nem is tudták, milyen történelmi kincsre leltek; csak a föld múltjának kutatása során derült ki, hogy ők birtokolják Marlborough régió első szőlőskertjét. Mára a második generáció irányítja a birtokot: Luc Cowley a borász, Ben Cowley pedig a szőlész.
A hegyekkel körülvett Marlborough régió Új-Zéland egyik legszárazabb és legnaposabb területe. Ez egy páratlan borvidék.
Elhelyezkedés, 41° 33’31.5468”S 173°52’20.5500”E
A borászat a Wairau-völgy déli lábainál található. Southern Valleys, Marlborough egyik alrégiója, ahol az éghajlat hűvösebb és szárazabb. A talaj különlegessége az ősi Greywacke kőzet és a rajta elhelyezkedő vastag löszös-agyagos réteg, amely mélységet és ásványosságot kölcsönöz a boroknak. Az Auntsfield szőlőskert 65 hektáron terül el, és Sauvignon Blanc, Chardonnay és Pinot Noir szőlőfajtákat termesztenek. Sok Marlborough szőlőskerttel ellentétben a Pinot Noir Auntsfield leggyakrabban ültetett fajtája.