DROP SHOP Portólió kóstoló 2024

Szeptember 4-én, immár 11 alkalommal rendeztük meg a Drop Shop porfólió legjavát bemutató kóstolónkat. Az ismét teltházzal futó rendezvényt idén 18 kiállító tisztelte meg jelenlétével, ami tekintettel arra, hogy az Európa szerte általános extrém korai évjárat miatt szinte minden borászatnál tart már a szüret, elképesztő öröm és elismerés volt. A legextrémebb Josef Umathum barátunk volt, aki a kóstolóra egyenesen a pincéből érkezett, ahol az aznap hajnalban szedett szentlőrinc szőlőt dolgozták fel.

A 12 országból több mint 250 bort felvonultató sétáló kóstoló mellett 3 mesterkurzust is tartottuk. A toszkán Castellare di Castellina csúcsbora, az I Sodi San Niccolo, a margaux-i Chateau Brane-Cantenac pedig első borának több évjáratát hozta el nekünk egy-egy kurzus keretében. A sort a Domaine Mordorée bemutatója zárta, egy 15 boros fantasztikus terroir- és fajtabemutatót kaptunk a Rhone-völgy olyan kiváló termőhelyeiről, mint Lirac, Tavel, Condrieu, vagy a legendás Châteauneuf-du-Pape.

Hatalmas öröm volt, hogy a rendezvény után a kiállítók mindegyike, kivétel nélkül hosszan és csillogó szemmel méltatta a közönség felkészültségét és érdeklődését, elmondásuk szerint a budapesti túrájuk minden évben az egyik legszakmaibb, legélvezetesebb kóstolójuk!

Köszönjük minden Vendégünknek, Barátunknak!