BELÉPÉS
Regisztráció | Jelszó emlékeztető

Matsu

Megosztás

Toro általában két dolog miatt kerül a szakma szíve csücskébe. Egyrészt azért, mert itt hagyományosan nincsen „túl sok” szőlőültetvény, a táj rengeteg más szépséget is rejteget, másrészt pedig nagyon sok az idős ültetvény, amik a mai napig kiváló termést produkálnak.

Az éghajlati viszonyoknak, alacsony páratartalomnak, és a homokos talajnak köszönhetően szinte nem is kell a betegségek ellen vegyszerekkel védekezni. A Matsu borászat szorosan elkötelezte magát a tardíciók és a biodinamika mellett, és ezt egy profi csapat támogatásával sikerül ötvözni. A vezető és borász Raúl Acha nagyban járult hozzá Toro nevének öregbítéséhez.

Boraik kizárólag idős ültetvényekről származnak (90-100 év!), és 100% Tempranillo (Tinta de Toro) szőlőből készülnek. A címkéken négy generáció arcképe szerepel, attól függően, milyen idős ültetvényről származik a szőlő, és melyik kategóriába sorolják majd. Mindegyik boruk elegáns, selymes, és meglehetősen modern ízű a biodinamika ellenére.

Kapcsolódó termékeink

Matsu El Picaro 2014

Ez a minden tekintetben best buy bor ugyanonnan a minimum 90 éves Tempranillo tőkékről érkezik, mint a nagyobb testvére. Könnyedebb, játékosabb gyümölcsösség jellemzi, de mindemellett komplex és ásványos is egyben. Erre mondja az angol, hogy "Juicy!"


Darab/Palack ár: 3.590 Ft Kosárba teszem (db)

Matsu El Recio 2013

100% Tempranillo, legalább 90 éves szőlőtőkékről!

Ízében sok csokoládé, fekete bogyós gyümölcsök, és vanilia köszön vissza. Kerek, selymes, fineszes bor, ásványossága az utóízben jelentkezik. Testes, de mégis jól iható, 14 hónapot érlelődött francia tölgy hordókban.


Darab/Palack ár: 5.990 Ft Kosárba teszem (db)

Matsu El Recio Magnum 2011 1,5l

A közkedvelt El Recio magnum, azaz 1,5l-es változata! 100% Tempranillo, legalább 90 éves szőlőtőkékről! Ízében sok csokoládé, fekete bogyós gyümölcsök, és vanilia köszön vissza. Kerek, selymes, fineszes bor, ásványossága az utóízben jelentkezik. Testes, de mégis jól iható, 14 hónapot érlelődött francia tölgy hordókban.


Darab/Palack ár: 11.900 Ft Kosárba teszem (db)

Matsu El Viejo 2012

Az El Recio-hoz hasonlóan 100% Tempranillo szőlőből készült, viszont itt már mindegyik szőlőtőke 100 év feletti korral büszkélkedhet, és 16 hónapos hordós érlelést kapott. Fantasztikus koncentráltság és komplexitás van ebben a borban. A bogyós gyümölcsök és a hordó aromáinak egy különleges játéka érezhető benne. Nagy test, kerek tanninok, és nagyon hosszú utóíz jellemzi. Limitált tétel!


Darab/Palack ár: 17.900 Ft Kosárba teszem (db)

Garnachas de Espana Fosca de Priorat 2013

Garnacha Fosca (fosca jelentése: sötét) agyanazon csoporthoz tartozik mint a Matsu borok. Egy 60 éves Priorat-i palás, teraszos ültetvényről származik ez a bor, közel 400méteres tengerszint feletti magasságból, a Molar hegység lábainról. Acéltartályban erjesztett, majd 10 hónapos francia kishordós érlelést kapott. Vibráló fiatalsága mellett megmutatkozik érlelhetősége is. A sötét palás talaj izgalmas mineralitást kölcsönöz neki, mellette a Garnacha tipikus piros gyümölcsös jegyeit sorakoztatja fel. Gazdag, komplex, hosszú és elegánsan fineszes bor.


Darab/Palack ár: 4.990 Ft Kosárba teszem (db)
« Vissza az előző oldalra